Nos az első utunk elég kalandos volt. Mivel a fő utazási iroda, a mi esetünkben az Apollon Travel útját, mint "viszont eladó" értékesítette a Thomas Cook utazás Iroda. Persze ezt, akkor mi még nem raktuk össze fejben, csak azt, hogy út kifizetve. Információt és a vouchert megkaptuk. Már csak a centit kellett vágni.
Aztán végül el jött a naaaaagy naaaap! Személyigazolvánnyal, Voucherrel, utas biztosítással, költőpénzzel felszerelkezve indultunk a találka helyre.
Tudni kell, hogy ekkor mi még Debrecenben éltünk. Az Apollon buszai pedig Budapest, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Szeged városokban áll meg utasfelvételre.
Pont ezért minket transzferrel juttattak el Pestre. Igen ám. Arról volt szó, hogy a transzfer busz a debreceni Tesco parkolóban fog minket várni reggel 8-kor. Csupán csak 2 problémánk volt, az egyik, az, hogy a Tesco parkoló irdatlan nagy, és nem tudtuk melyik részén van a találkozó, a másik pedig az, hogy a busz nem volt sehol a megbeszélt időben.
Természetesen kaptunk kapcsolattartó telefon számot, ha bármi kérdés, vagy probléma lenne, akkor tudjuk jelezni. A telefonszám az Apollon Travel központi száma volt. Ők Hétfőtől-Péntekig dolgoznak, mi pedig szombat reggel indultunk, és mivel a probléma is akkor keletkezett, ezért nem értünk el senkit, kezdtünk kihordani lábon egy enyhe szívrohamot.
Azon a napon, aki ott parkolt a Tesco parkolóban, nem igazán érthette, hogy két ideges ember mi a bánatnak mászkál fel-alá a parkolóban gurulós bőröndöt cibálva maga után. Kb, mint 2 hajléktalan, aki az esti helyet keresi magának.
A transzfer busz 2 órát késett. Nem tudtuk, hogy sikerül e időben Budapestre érni, ugyanis az indulás Pestről 12:00-kor kellett, hogy megtörténjen. Természetesen gondoltuk, hogy megvárnak minket, hiszen önhibánkon kívül késtünk. Azért kellemetlen volt, hogy 60 ember ránk vár.
A feljutás is vicces volt Pestre, mert a sofőrünk szotyizott. Ez önmagában nem lenne baj, viszont ahányszor a zacskóba nyúlt magért, a kormányt is elfordította, így kezdett kialakulni egy enyhe gorillapánik, hogy: "itt döglünk rakásra!" Szóltunk neki, hogy ezt ne, mert a zabszemnek a fele sem..., de nem nagyon érdekelte. A lényeg, hogy felértünk.
Lelkünkben kis rőzsedalokkal indultunk meg a nagy kirándulóbuszok felé. Bepakoltunk, majd irány Sarti!!! Pame Ellenika!
A megérkezés...
Az utunk hosszú volt. Természetesen tudtuk, hogy 18-20 óra. Hiába készültünk fel lélekben, azért ez fizikailag mindenkit megvisel.
Ahogy fentebb írtam, Budapest, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged, aztán a röszkei határ. Majd Szerbia, Makedónia és végül Görögország. Hmmm bárcsak ilyen gyorsan ment volna, mint ahogy leírtam. Azért a határokon való átjutás iszonyatosan lassú volt. Viszont kárpótoltak azok a városok amiket az utunk során láttunk. Mivel az autópálya akkor még nem volt így kiépítve, bizony Belgrádon keresztül kellett mennünk. Nem volt lehetőség kikerülni.
A város nagyon szép, bár már este értük el. Mégis magával ragadott minket a város esti fénye. A kanyargós utakon nem tudtunk olyan gyorsan haladni, mint ahogy a sofőrök szerették volna. Mi viszont nem bántuk, mert így várost nézhettünk.
Belgrád felé a naplemente...
Még Pesten elmondták a sofőrök, hogy a busz 4-5 óránként megáll egy kis pihenőre. Mobilneteket a nem EU-s országokba ne nagyon használjunk, kivéve ha van ilyen csomagunk, mert bizony a gatyánk rá megy és oda a jövő évi nyaralás.
Íme az útvonal:
